A hó és a köd miatt télies útviszonyokra kell számítani
A márciusi tél miatt csütörtökön több baleset is történt a megyében. Reggel a bükkszéki elágazó és Bátor között árokba csúszott a Nógrád Volán egyik, menetrend szerint közlekedő járata.
KÉK HÍREK
Legfőképp a pénzesboríték izgatta fel a kábeltévést
Túlfizetése van, ezért pénzt kap vissza a társaságtól - állította az a férfi, aki a minap csengetett be egy egri társasház 72 éves lakójához. Az idegen azt mondta, hogy az egyik kábeltévés cég dolgozója, s a pénzügyeket jött rendezni.
SZÍNESEK, BULVÁR
Ötödjére lett az Év tenyésztője
Ötödik alkalommal lett az Év kuvasztenyésztője Pető Zoltán. Tarnabod polgármesterének alomjából évek óta világ- és fajtagyőztes kiskutyák kerülnek ki.
ÖNKORMÁNYZATOK
Az Egri Bikavér kitűnő híre egészen Ulánbátorig elér
A Megyeházán kezdte egri programját csütörtökön a Sukhbaatar Batbold miniszterelnök vezette magas rangú mongol delegáció. A vendégeket Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte.
Az idén már elkezdődhet az Agora építése
Sajtótájékoztatón jelentették be csütörtökön a több mint 1,7 milliárd forintos Agora-program támogatási szerződésének aláírását. Ebből az alkalomból Habis Lászlót, Eger polgármesterét kérdeztük.
GAZDASÁGI TÜKÖR
Óriás csoda Badacsonyba
Az utóbbi évek legnagyobb hordója készül Felsőtárkányban. A 14 ezer literes borászati eszköz önmagában kuriózum, a megrendelő Varga Pincészet is kiemelt helyet szán neki.
A portugál parlament jóváhagyta a 2010-es költségvetést A kormányzati ellenzék uralta portugál parlament pénteken jóváhagyta az idei költségvetést, amely 8,3 százalékos államháztartási hiánnyal számol a tavalyi 9,3 százalékot követően.
Görögországnak nincs szüksége a Valutaalap pénzügyi segítségére Görögországnak nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi segítségére, európai és görög vezetők legalábbis világossá tették, hogy az IMF nélkül akarják kezelni a görög pénzügyi válságot - mondta John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese pénteken.
PUBLICISZTIKA
A kökényesi út és a metró
Miközben Zagyvaszántó felől próbáltam megközelíteni Nagykökényest, azért fohászkodtam, hogy a pár kilométer szakaszon ne jöjjön szembe egyetlen jármű sem. Mert azt sem én, sem a másik nem úszná meg: a keskeny aszfaltról csont nélkül hajtanánk az árokba - már ahol nyomokban még megvan -, netán valamelyik fának.
SPORT
Gerendásnak sem utalnak
Egyetért a decemberi törvénymódosítással és vállalja a felelősségét Gerendás György. A ZF-Eger csapatának vezetőedzője sem kapja életjáradékát.